2. Azt kérded: "Minek örüljek?!" Hát én megmondom neked!

Sokak számára a boldogság meglehetősen illékony dolog, túlságosan is megfoghatatlan, vagyis nem elég racionális. Ezért egyszerűen nem törődnek vele. Nem keresik, s ha mégis megtalálják, észre sem veszik. Akik pedig mégis, azok egy idő után már nem ápolják, nem táplálják. Pedig tudjuk, hogy amit nem táplálnak, az nem is fejlődik, ergo… sorvad! Ezért fordul elő sok esetben, hogy a szerelmesek egy idő után egymásra unnak. Elégnek, elhamvadnak az izzó szenvedélyben, s miután belefáradtak vagy ráuntak a pusztán fizikai síkon létező szerelembe, a dolgok mögé nézve csak a nagy büdös semmit találják. Nincs közös érdeklődés, nincsenek bensőséges, meghitt beszélgetések, sok-sok közös nevetés, tréfás ugratások, huncut csábítások, felnőttes és gyerekes játékok, kirándulás, utazás, közös élmények. Megannyi millió, pókháló finomságú szál, mely két embert összeköthet.

Megint mások úgy vélekednek erről az egészről, hogy a hajnali 5-kor vagy 6-kor kelés, a napi 8-12 órai gályázás, a forgalmi dugóban araszolgatás vagy épp túlzsúfolt tömegközlekedési járműveken préselődés kényelmetlensége, a bevásárlás tülekedéssel és cipekedéssel, az otthoni teendők (nőknél a híres "második műszak") nyomasztó súlya egyszerűen felőrli az erejüket. Érthető, hogy ezek után sem hangulatuk, sem erejük nincs már arra, hogy akár önmagukra, akár szeretteikre odafigyeljenek.

Ezért hát a sok álmos, fáradt, fásult arc, amelyről az elején beszéltem. Oké, belátom, a helyzet eléggé lesújtó. De biztosan így kell működnie? Úgy értem… tudom, hogy a lapok már előre le vannak osztva, de nem lehetne mégis találni valami fogódzót, amely életünk bármelyik területén értünk nyúl és akár hajunknál fogva, de kiránt a gödörből? Tényleg nincs semmi olyan, ami bármely sötét pillanatunkban képes elűzni homlokunkról a ráncokat és mosolyt varázsolni az arcunkra? Tudod, az a bizonyos belső melegség és jó érzés, ami végighullámzik a testeden, és légy bárhol is abban a percben, az a bizonyos "földöntúli" mosoly levakarhatatlanul ott ül az arcodon.

Kapaszkodj! Van ilyen fogódzó! Hitted volna?! Remélem, igen.
Egy barátom az egyik (kedvenc) regényemet kezébe vette, épp csak egyetlen mondatát elolvasva dörzsölgetni kezdte a karját, mert hirtelen libabőrös lett. A véletlen(?) úgy hozta, hogy a könyv egyik legfontosabb üzenetét találta meg elsőként, ami akkor, az ő élethelyzetében tökéletesen "ült". Az a mondat pedig így hangzott:
"Ne azt nézd, hogy mid nincs, hanem annak örülj, amid van!"
Mielőtt félreértenél, nem a tökéletes megelégedettségről beszélek, mert ha azt eléred, akkor neked annyi. Mi a fészkes fene vinne téged előre életed további részében? Az elégedetlenség a legnagyobb áldás az életünkben, hiszen ettől fejlődünk, dolgozunk, tanulunk folyamatosan, és álmodunk, vágyunk és teszünk érte. Már aki!
Ez a kiidézett mondat a háláról szól. A háláról, amely rád kiabál, hogy "Öreg! Becsüld meg, amid van!" (Becsüld meg, mert elveszítheted!) Légy hálás, ha élnek a szüleid! Vagy ha van gyereked, két kézzel, két lábbal, de csak egy fejjel, akkor örülj annak, mert van, akinél még a testrész-leltár sem stimmel! Vagy ha van egy társad (vigyázat: én IGAZI társra gondolok), akivel megoszthatod a gondolataidat és érzéseidet. Akinek elmondhatod, hogy pocsék napod volt vagy mekkora sikerélmény ért. S ha úgy érzed, hogy tele a hócipőd az egész bagázzsal, amit jobb helyen családnak hívnak, akkor emlékezz az első randevúra… emlékezz a gyereked születésére és hazahozatalának napjára. Eleged van a lökött őseidből? Emlékezz a kisgyerekkori karácsonyok varázslatára. Én elhiszem, hogy nem volt minden karácsony varázslatos, néha nálunk is több volt szenteste napján az ajtócsapkodás, mint este a csillagszóró-sercegés. De azért valahogy estére mégis kisimultak a dolgok, minden a helyére került. Ünneplőbe öltözve várni a Jézuskát, az ajándékokat, karácsonyi dalokat énekelni a gyertyafényes félhomályban, s érezni a fenyő gyantaillatát, az ünnepi sütemények finom ízét, látni a szüleink fátyolos tekintetét és izgatott mosolyát, hogy vajon tetszik-e majd az ajándékuk… az azért valami volt, nem?! Neked sosem kaparászik a torkodon valamiféle sírhatnék, amikor életed legboldogabb pillanatait felidézed? Ha igen, akkor megvan a kapaszkodód!

Boldogság Akadémiánk első leckéje, vagyis a BOLDOGSÁG legfontosabb alkotóeleme a szeretet… lesz… legközelebb! Akkor a szeretet 5 nyelvéről is írok majd, amik közül egy sem hiányozhat!