Engedtessék meg még egy ilyen nagy időtartamú szüneteket tartó bloggernek is, hogy húsvét hétfőjét követő éjszakán az ünnepekről szóljon pár szót.
A minap összefutottam egy ismerősömmel az egyik multi hypermarketben, ahol őszinte felháborodással panaszolta, hogy pusztán csak a húsvéti dekoráció maga több, mint tízezer forint, és hogy akkor még az ajándékok, a menüsor, a vendégeskedések... sorolta vég nélkül.
S hogy már évekkel ezelőtt kiadta a férjének, hogy minden nagy ünnepet valahol külföldön szeretne megünnepelni, mert itthon belerokkan.
Én akkor még agyilag leragadtam a több, mint tízezres dekorációnál. 12 évi házasságunk alatt adódott egy nagy csokor mű-aranyeső (arra az esetre, ha még/már nem nyílni éppen a valódi, idén szerencsénk volt, a mi kertünkben legalábbis most sárgállik legszebben). Néhány tavaszi virág, barka, aztán festett műanyag tojások, bejárati ajtó és asztali dísz. S persze minden évben elkészül néhány iparművészeti remekmű-számba menő kézi festésű saját tákolmány is, s mondanom sem kell, ezek a legszebbek, legértékesebbek. Gondolkodtam, hogy ebben a műfajban, ahol a valódi és természetesre törekszünk, de egyébként egész csini giccsmentes mű-változatok is kaphatók, vajon mit lehetett ennyi pénzért venni. Többször is elhangzott szájából a hangulat szó.
- Miért? Nálatok csak attól boldogok az ünnepek, ha intenzív húsvéti dekoráció vesz körül? - kérdeztem hirtelen.
Ő rám meredt.
- Miért? Nálatok boldogok az ünnepek?
(Mármint hogy "úgy egyáltalán", ezt szemlátomást beleértette.)
Elbizonytalanított: most karácsonykor H1N1-gyanúval fetrengtem az ágyban... tavaly odakozmált kissé a tejszínes gesztenyekrémleves. De egyébként igen. Nálunk boldogok az ünnepek.
Felsóhajtott, a bevásárló-kocsira mutatott, ismét panaszkodni kezdett: anyósékról, vendégségről, hogy a gyereknek évről-évre több ajándék kell húsvétra, mert elvárja... s hogy még nem tudja, hol kap magára valami olyasmi nyuszis jelmezt, mint ami Bridget Jones-on volt. Itt elnevettem magam kissé szégyenlősen. Már Renée Zellweger is igen-igen idétlenül mutatott abban a kis szexis playboy-nyuszi kosztümben, de ismerősömet el sem tudtam volna képzelni... hacsak abban a vonatkozásban nem, hogy a húsvéti sonkát imigyen tálalja fel: neccharisnyában.
Leültünk egy kávéra a végén, és a karácsonyról, húsvétról, ünnepekről beszélgettünk. Érdekes volt a párbeszédünk, mivel én minden negatív beszólásra tudtam, vagy legalábbis igyekeztem egy pozitívat mondani:
- Én már magától a bevásárlástól kiborulok... anyagilag is és idegileg is - legyintett lemondóan.
- Mi nem veszünk drága ajándékokat egymásnak, és igyekszem december közepére már a húst is mélyhűtőben tudni. Tej-kenyér és az utolsó minimumok akár bármelyik kisközértben is beszerezhetők, nagy bevásárlóközpontokba már én sem mennék szívesen közvetlenül az ünnep előtt.
- Aztán az a sütés-főzés, trakta, hogy utána mindenki rosszul legyen.
- Buta magyar szokás, nálunk csak egy szimpla sütemény jelzi az ünnepet és a töltöttkáposzta, amit soha máskor nem csinálok például, kizárólag húsvétkor és karácsonykor, ezáltal felértékelődik. Ha tiramisut csinálok, azt mindig előző nap, ha gesztenyepürét vagy fagylaltkelyhet, azt pillanatok alatt össze lehet dobni. Semmi trakta, semmi vendégeskedés, csak a legszűkebb család, és lazán, lezserben.
Folyt tovább a diskurzus, engem legbelül egyre jobban az foglalkoztatott, hogy vajon miért boldogok az ünnepek?! Őt pedig az, hogy "miért, boldogok az ünnepek?" Érdekes volt, ahogy egy vessző ekkora jelentésbeli különbséget tud okozni.
Végül rájöttem a megfejtésre: azért boldogok az ünnepek, mert boldognak akarjuk tudni, látni. Aki csak a kötelességet, a kényszert, a nyűgöt, az eltúlzott csicsát, a vendégek előtti licitálást és mindenkin túltenni akarást látja, aki rákölti ingét-gatyáját, hogy a gyerek elégedett legyen a méregdrága húsvéti és karácsonyi ajándékokkal, aki tíz fogásos svédasztalt akar otthonra varázsolni a két kicsi kezével, aki Bridget Jonest akar játszani otthon apának... akii újra és újra erején felül akar (vagy kényszerül) teljesíteni, annak nem boldog.
De aki boldognak akarja tudni, aki pihenni és szeretni akar, játszani a gyerekkel, 9-ig ágyban hancúrozni vele és párnacsatát vívni, hogy aztán az illatos finom sonka, kolbász, tojás, torma kényeztesse el ízlelőbimbóit... vagy épp karácsonykor meghatódva nézzék és szaglásszák a hatalmas, gyönyörű fenyőfát, azoknak boldog. Tíz éves vacak (minimál-)dekorációval is, 3 szál aranyesőággal is. Mert az ünnepek attól boldogok, hogy ott legbelül elhatározzuk, hogy azok lesznek. Hogy nem a kötelességre és a nyűgre fókuszálunk, hanem már alig várjuk a lustálkodást, a sonkát, a locsolkodást, a tavaszt, vagy karácsonykor a bejglit és az Ave mariát. Attól boldogok az ünnepek, hogy szeretet, őszinte gyermeki öröm és ünnepi készülődés van a szívünkben, nem pedig attól, hogy kiürítjük a pénztárcánkat (ami persze már sokszor alapból üres), és megpróbálunk mi lenni a legtökéletesebbek. Minek? Úgysem sikerül. Elég, ha jól érezzük magunkat és élvezzük mindazt, ami megadatott, ami boldogság-forrás, csak éppen sokan észre sem veszik! Mint az a nagymama, aki az unokái kedvéért minden tavasszal beöltözik nyúlanyónak! Szeretetből és játékból, vidámságból, hogy hallja a lurkók kacagását.
Boldog ünnepeket kívánok... utólag is és előre is, és legyen MINDIG boldog az ünnepetek, higgyétek el, csak rajtunk múlik, milyen lesz! :-)
